Kedves Híveim!
Nagyon sok hívő lélek tér be naponkint rövid fohászra a több mint kétszáz éves Szent Rókus Kápolnába. A két évszázad alatt sok szomorú, fáradt lélek nyert benne vigaszt, erőt, megnyugvást, örömöt. Szakavatott író íme megírta a kápolna történetét. Fogadjátok szeretettel.


Budapest, 1938. Szent Rókus napján



Dr. Krizs Árpád 
c. apát, plébános.

Pest város tanácsa az ismételten pusztító pestis-járvány megszüntetése végett életbe léptetett óvó intézkedései között 1711 tavaszán, mivel a pestis-járványban Isten büntetését vélte fölismerni a város lakosainak bűneiért, Istennel engesztelő szószólókul és védőszentekül Szent Rókust és Szent Rozáliát választotta. Majd fogadalmat tett, hogy évenként a városháza előtt emelt Szentháromság-oszlopnál a Szentháromság vasárnapját megelőző szombaton, továbbá Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália ünnepének vigíliáján ájtatosságot tart és böjtöl vezeklésül és engesztelésül, hogy az Isten óvja meg a várost a pestis rémétől, mert az egykorú fogadalmi irat szerint a város lakossága élni akar, és nem elpusztulni. Végül az evangéliumra fogadkozva megígérte, hogy Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére kápolnát emeltet és oda a két védőszent ünnepén, ha pedig azok ünnepi hétköznapra esnének, az ünnepet követő vasárnapon a városi plébánia-templomból processziót tart és a kápolnában misét mondat.
A városi tanács ígéretének beváltása végett még a nyáron belefogott a kápolna építésébe és 1717 július 27.-én ünnepélyesen letette annak az alapkövét báró Pfeffershopfen János budavári katonai parancsnok jelenlétében. A kápolna a mai szentély terjedelmére kis előcsarnokú, lóhere alaprajzú, cella trichoraszerű alakban vállvetett munkával serényen, hetek alatt épülhetett föl. Augusztus 12.-én a városi tanács kérelmére az akkori esztergomi bíboros érsek, Keresztély Ágost szász herceg búcsút biztosított a kápolna számára, majd augusztus 14.-én Nusspickher János harangöntőmester két egyházi ruhát ajándékozott e kápolnának. Ez a két körülmény valószínűvé teszi, hogy meg azon év augusztus 16.-an, Szent Rókus ünnepen megtörtént a kápolna megáldása Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére. Bizonyos azonban a pesti szerviták egykorú naplója szerint, hogy szeptember 4.-én, Szent Rozália ünnepen már ünnepélyes körmenetet vezetett a belső városból e kápolnához a szerviták superiorja András szervita atyával együtt.
A fogadalmi kápolnát a városi tanács ugyanis azért építtette a Hatvani-kapu várfalán kívüli mai helyére, mert e környéken a Hatvani-út és a városmajorja közötti szántóföldön már ennek előtte a pestisjárvány miatt létesítette a szükséges közegészségügy védelmi barakkokat. Az út mentén álló kápolna javadalmazására a város két ízben egy-egy tag búzatermő szántóföldet adományozott. Az egyik szántóföld (1711) közvetlenül a kápolna mellett feküdt és azt Rókus-mezőnek nevezték; a Szent Rozália tiszteletére (1719) adományozott szántóföld pedig a mai Ludovika Akadémia és a füvészkert helyének egy részén terült el. A szántóföldet a városi plébános bérelte. A szántóföld jövedelme azonban, úgylátszik kevésnek bizonyult a kápolna fenntartására. És ezért a városi tanács, 1732 október 6.-án a városi plébános és a templomatya jelenlétében házankénti pénzgyűjtő perselyezést határozott el a két védőszentű kápolna fölmerülő kiadásainak fedezésére. Ugyanez év december elsején a városi plébánia-templommal kapcsolatosan megtartott kánoni vizsgálat szerint a kápolna szegényes berendezéssel rendelkezett: oltárán és két megáldott harangocskáján kívül más fölszerelése nem volt. A miséhez és ájtatossághoz szükséges egyházi kellékeket alkalomról alkalomra mind a városi plébánia-templom szolgáltatta. Az ötven mérőnyi búzát termő szomszédos szántóföldet eddig évi tíz forintért használta a városi plébános, a kánoni vizsgálat jegyzőkönyve szerint ezentúl évi húsz forintért fogja bérelni a városi plébános. A jegyzőkönyv a másik szántóföldet nem is említi sem birtokul, sem jövedelmi forrásul; a kápolna egyéb jövedelmét a fogadalmi processziók alkalmából gyűjtött perselypénz képezte.
A pestis járványról hírhedt 1739. évben és a következő 1740. év folyamán a városi tanács 102 ölnyi követ fordított a kápolna kibővítésére, mai hajójának és talán kis sekrestyéjének fölépítésére. A bővítéssel kapcsolatban 1741 januárjában Preymevr György nevű remete a kápolna tövében saját számara remete-lakot óhajtott építeni, de a városi tanács azzal utasította el kérelmét, hogy a városnak nélküle is van elegendő koldusa, különben pedig remete létére a vadonban keressen menhelyet és ne emberlakta házak között éljen. Az egyes részleteiben ismeretlen bővítő építés folytatását az ismét félelmetes árnyként jelentkező pestis miatt Landmüntzer Gáspár és Scherer Lőrinc 1741 május 15.-én a kápolnára cedált adósságoknak, tehát a kápolna hiteleinek a behajtása és fölhasználása végett sürgette a városi tanácsnál, úgy, hogy nyers falakkal és tetővel a nyáron az építés befejeződhetett. És a hajóval befejezett kápolnában ez évben Szent Rókus és Szent Rozália búcsúünnepeit a szokottnál ünnepélyesebben ülték meg, amikor Tüller Ferenc karnagy külön díjazásából értesültünk. Őszre a pestis ismét annyira elharapódzott, hogy miként 1739-ben, úgy most is a tanács szüneteltette a templomokban a nyilvános istentiszteletet és a Szentháromság-szoboremlék mellé épített facsarnokot rendelte istentiszteletek és ájtatosságok végzésnek helyiségül. Az építés teljes befejezésével a kőanyagot 1743 májusában Landmüntzer Gáspár kápolna-atya ajándék gyanánt fogadtatta el a városi magisztrátussal a kápolna javára azzal az indokolással, hogy az utolsó pestis-járvány alkalmával az Isten szemmel láthatóan megáldotta, megvédelmezte a város lakosságát. Egyúttal gondoskodott a magisztrátus a kápolna melletti szántóföldnek árverés útján való bérbeadásáról, hogy minél több árenda-pénzt biztosítson a kápolna szükségleteire. Valószínűen a hajó építésével egyidejűleg épült a szentély hátfalához remetelak a kápolna gondozását teljesítő remete számára, mert 1746-ban a magisztrátus a kápolna mentén újra ültetett akácfa csemetéknek a kápolna melletti kút vizével való szorgalmas öntözését a kápolnánál lakó remete kötelességévé tette. A remetelakos kápolna mellé 1752-ben az invalidus-házban működő irgalmasok rendje kórház építését javasolta a városi tanácsnak azzal a céllal, hogy betegápoló tevékenységét oda is kiterjeszthesse; azonban eredménytelenül.
Az 1756. év tavaszán ugyancsak a városi plébánia-templomban megejtett kánoni vizsgálat jegyzőkönyve a Rókus-kápolnának már elég rendes fölszereléséről tesz említést. Szentélyében Rókus és Rozália szentek olajfestményével díszített főoltár mellett állott Szent László és Szent Imre festett faszobra. A hajóban az egyik, evangéliumoldali mellékoltár Boldogságos Szűz Mária festett képével annak tiszteletét szolgálta; rajta két fából faragott angyal és a Kálváriának faszobrai állottak a keresztfán függő Krisztust, a két latrot, Máriát, Magdolnát és János tanítványt ábrázolva. A másik, leckeoldali mellék- oltár szintén a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére épült annak üveggel védett olajfestményű képével és a loretói Mária kegyszobor öltöztethető másolatával díszítve. Kisded tornyáról és a benne lévő két harangocskáról nem feledkezik meg a szűkszavú leltár; azonban a kápolna főhomlokzatának a szobordíszéről hallgat valószínűen azért, mert annak szobrai csak ezután készülhettek. Egy hónappal e vizsgálat után május 8.-án Landmüntzer kápolna-atya ugyanis kérte a városi tanácsot, hogy az két tornyot építtessen a kápolnára. A tanács fontolóra vevén az ügyet, mivel a kápolna fenntartására csak évi 12 forintnyi összeg volt szánva, költségfedezet hiányában nem vállalkozott két rendes torony építésére, de még az egyetlen középtoronynak a kiépítését is csak kilátásba helyezte. Hogy mely évben épült föl a torony a kívánt alakra és mely időben készült el a főhomlokzat barokk kőszobor sorozata, azt egykorú följegyzések, számadások és ábrázolások hiánya következtében nem tudjuk határozott évszámhoz kötni.
A kápolna földjének jövedelmében ugyanis erős csökkenés állott be. Landmüntzer még 1756-ban a fundacionális földekért évi 50 forintnyi bérösszegről tesz ajánlatot; viszont későbbi följegyzésekből tudjuk, hogy a város az alapítványi földet kápolnától délre létesített városi téglaégetőhöz csatolta tűrhető árendáért. Emiatt a kápolna jövedelme annyira összezsugorodott, hogy mikor 1763-ban két ősi, alapítás idejebeli harangocskája részben félszázados használat, részben június 29.-i földrengés következtében megrepedt, Landmüntzer azokat már nem a kápolna-alap pénzéből öntette át Kohl János harangművessel, de a magisztrátus által a város házi pénztárából folyósított 62 forintnyi összegből. A kápolna-alap megerősítése céljából Landmüntzer 1766-ban arra kérte a városi tanácsot, hogy a testamentumok készítésével foglalkozó kancellisták kötelességszerűen ajánlják a végrendelkezők figyelmébe a csekély jövedelmű kápolnát; a tanács helyt adott a kérésnek, a teljesítés eredményei azonban ismeretlenek előttünk. Mindezeket latolgatva csak föltételesen következtetjük, hogy a főhomlokzatnak Pest területen nagyszámával páratlan szobor sorozata 1757-1765 között készülhetett.
A kápolnához szokásos fogadalmi processziókat évenként gondosan megtartották, sőt ilyenkor kiválóbb egyházi szónokokat bíztak meg a szentbeszéd szónoklatával. Így például 1768-ban Szent Rókus ünnepén Frolich Jakab pálos atya mondott beszédet, amelyet a polgárság nyomtatásban is megjelentetett "Dank -und Droh-Rede.. ." címen. 1772-ben a Mizerikordiánusok ismét szerettek volna a remetelakos kápolna lelkészeivé lenni és a városi tanácsnak mellette kórház és szegényház létesítését ajánlották, de a tanács ezúttal is elzárkozott kérésük teljesítése elöl. Ugyanez évben a kápolna előtti térre a Hatvani-út mentén hontmegyei származású, Pesten megtelepedett és 1749-ben polgárrá lett Povazanetz Miklós magyar szabó, később fakereskedő védőszentje, Szent Miklós püspök tiszteletére kőszobrot emeltetett. Ezt a bizonyosan nagy gonddal faragott kőszobrot az idő viszontagságai ellen négy pilléren nyugvó, boltozott, fedeles kerek csarnokkal, az állati és emberi rongálás ellen pedig- vasrácsos korláttal (ex lapide sub tecto columnali rotundo... clathris ferreis-" ex 4 mundi partibus munitus) öveztette körül. Csinos külső keretével, kerek védőcsarnokával nálunk páratlanul álló szobormű alapítójának, Povazanetznek 1792-ben történt halála után megfelelő alapítvány hiányában sorsára hagyatott.
A magában állott kápolna környékén lassan új városrészek fejlődtek Terézváros és Józsefváros néven különálló plébániákkal; később pedig a Rókus-kápolna a józsefvárosi plébánia joghatósága alá került. Amit pedig az előrelátó Irgalmasok két ízben is megkíséreltek a kápolna jövendő sorsára nézve, azt kivitelre megérlelte két emberbaráti alapítvány. 1775 márciusában ugyanis Pintés Fülöp királyi consiliárius a városi tanácsnál 16,000 forintnyi tőkét alapítványozott munkaképtelen szegény emberek számára építendő szegényház létesítésére és külön 1,500 forintnyi összeget adományozott hat férfinak és hat nőnek a szegényházban e tőke kamataibó1 való gondozására. 1777 szeptemberében pedig meghalt Tausch György Mihály gazdag kereskedőnek Anna Mária nevű özvegye, aki végrendeletileg kimondottan szegényház alapítására és nem korház létesítésére hagyta vagyonának tekintélyes részét, amelynek összege kamataival együtt 25,507 forintra emelkedett. A nemes lelkű özvegy a Sebestyén-téren lakott, a Domonkosok templomába temetkezett és a városi tanácsot tette meg végrendelete végrehajtójául.
A városi tanács ilyen alapvető fundációk birtokában a munkaképtelen szegények és koldusok számának növekedésével rászánta magát végre az Irgalmasok által régebben fölvetett eszmének a megvalósítására, a Rókus kápolna mellett emelendő szegényház tervezésére. A xenodochiumnak Jung József építőmester terve szerinti építését a városi tanács 1781 tavaszán kezdte és annak alapkövét a szerviták naplója szerint május 3.-án nagy ünnepéllyel és hálaadó istentisztelet megtartásával tette le. Az építkezés azonban sok huza-vona után megrekedt, mert mindinkább kezdett felülkerekedni az a helyes és életrevaló vélemény, hogy a szegényházzal együttesen egy fedél alatt kórházat is építtessen a város, mivel a Zöldfa-utca és Bors-utca sarkán álló városi illetőleg polgári ispotály Townson Róbert angol utazó véleménye szerint is Európában a legrosszabb kórház. A szegényházi alapítványok és a kórház céljaira tett adományok összesítésével körülbelül 80,000 forintra kerekedvén a fölhasználható tőke, amelyet a városi tanács elrendelt közadakozással igyekezett növelni, Jung az új feladatnak megfelelően kibővítette, illetőleg módosította az épület tervét, és 1791 szeptemberében benyújtotta azt a költségvetéssel együtt a városi tanácsnak.
Ennek a tervnek mielőbbi megvalósítását azonban több körülmény gátolta. Csak midőn 1793-ban Haffner Mihály városi orvos alapos propaganda írásával, a szabad királyi Pest városa nemes tanácsának és közönségének szóló Projectumával reámutatott az új kórház építésének elodázhatatlan szükségességére, mozdult meg a városi tanács és engedte meg a helytartótanács 1794 augusztus elején az építés folytatását. A munka még az ősszel a Rókus kápolna renoválásával és a vele összeépítendő szárnyépülethez való átalakításával kezdődött, amelyet Zitterbarth Mátyás kőmíves mester végzett. A következő télen a magisztrátus részletesen megtárgyalta a kórház tervét, amelynek elkészítését Jung József teljesen ingyen vállalta magára. Mivel 1795 július végén a király is beleegyezett a kórháznak a módosított terv szerint való fölépítésébe, augusztus 30.-án a Rókus kápolna melletti fás kertben megindult a kórház építése. Az építéshez a városi tanács legfelsőbb rendelet alapján fölhasználta a Szent Rókus és Szent Rozália kápolna tulajdonához tartozó szántóföldeket is; a Rókus-mezőt részben az új épület számára, részben utcák alkotására, Rozália-földjét pedig utcanyitási terület kivételével eladással értékesítette és a megváltozott telkek árának összegét a Rókus kórház alapba olvasztotta.
A gyöngytyúk-utcára (ma Gyulai Pál-utcára) néző egyszerű külsejű, kétemeletes kórház és szegényház épület építését Tuschl Sebestyén és Heppler Ferenc kurátorok ellenőrzése mellett Kardetter Tamás teljesítette. Az építés történeti emlékét a kórház mai főbejáratának kapualjában elhelyezett vörösmárványtábla őrzi e vésett szöveggel: FRANCISCO. II. M. THERESIA. AuGG: CONJUGIBUS. JOSEPHO. ARCHIDUCE. REG. LOCUmt: STRENUI. CIVES. PESTANI. INTRA. BIS. QUINQUE. ET. UNUM. MENSES. ARDUIS. LICET. BELLI. GALLICI. TEMPORIBUS. HANC. FABRICAM. CONATU. PIO. SOLERTI. MUNIFICO. AD. FASTIGIUM. ET. HUNC. DECOREM. EVEXERUNT. M. DCC. XC. VI. A mai épület magva, vagyis főhomlokzati szárnya e fölirat szerint a pesti polgárok szorgos munkájával a francia háborús viszonyok dacára tizenegy hónap alatt került tető alá 1796-ban. De belső kiképzése és fölszerelése ezután valósult meg. A kórházzal és szegényházzal egyesített, teljesen fölszerelt épület megnyitását a városi tanács 1798 május 28.-án az egész városra kiterjedő ünnepséggel tette emlékezetessé. Ez alkalommal Kardetter és a két kurátor királyi aranyéremmel való kitüntetésben részesült. Az épület szentelését a kápolnában celebrált ünnepélyes mise után pókateleki Konde Miklós fölszentelt belgrádi püspök végezte József főherceg nádor jelenlétében.
A kórházépítés alkalmával a kápolna hajója egyemeletes, két ablaktengelynyi terjedelmű szárnyépület útján köttetett össze a főépülettel. Ez összekötő szárnyépület földszintje főbejárati kapuul és kapus lakásul szolgált. A főbejáratnak (ma ablaknak) kőből faragott, copfstílusú kapukeretét az épület hivatását jelző szöveges kőcímtáblával [PESTANUM CALAMITOSORUM DOMICILIUM (a gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza)], zárópárkányát pedig szimbolikus plasztikával ékesítették. Jung első elgondolása szerint a bejárati rizalit ormát timpanonba levél és virágdísz közé ágyazott magyar és Pest város címerével egyesített pajzs föle helyezett magyar szent koronával akarta díszíteni. Azonban ennél mélyebb értelmű, szimbolikus tartalmú szobrászi dísz került a kapu föle. A háromszögbe szerkesztett, keretnélküli, szabad oromrelief közepén idősebb nő elhagyott ruhátlan férfi beteget vesz gondozás alá: baloldalt mankós agg koldus könyörög alamizsnáért rózsafüzért mormolva, jobboldalt szelíd arcú nő ölében galambbal ül elmélázva pénzt ontó zsák mellett. Az allegorikus alakokba tömörített szimbolikus gondolat sorozat félreérthetetlenül az épület alapításának céljára, hivatására, továbbá az alapítványt tevő Pintérre és főleg Tauschnéra vonatkozik; sőt a középső dombormű valószínűen Tauschnét dicsőíti irgalmas szamaritánaként.
E kapudísszel egyidejűleg vagy nem sokkal később készült a volt kapu mellett ma is meglevő, fájdalmas Máriával ékesített kőfeszület. Az összekötő épületszárnyból a földszinten bejáratot, az emeleten pedig a kápolna hajójába nyíló oratóriumpárt létesítettek a kórház és szegényház lakói számára. A hajó leckeoldali bejáratának a létesítése áldozatul követelte a fal egyik pilaszterét, ami viszont összhang végett maga után vonta a többi három pilaszter törzsének az eltüntetését úgy, hogy csak a hevedertartó pilaszterfejek maradtak meg. Későbbi kánoni vizsgálat följegyzéséből ismeretes, hogy az 1796. évi kórházépület építése idején a kápolna három oltára is átalakításban részesült. A tudós Vályi András viszont azt említi (Magyar Országnak-leírása III. köt. 1799.), hogy a város 1797-ben újította meg jelesen az egész kápolnát és ugyanekkor kis toronnyal és verőórával ékesítette azt. Ekkor kapta ugyanis a torony sisakjával együtt mai végleges alakját; a helytartótanács pedig két harangot adományozott tornya számára; a szükségessé vált orgona részére a bejárat fölött mellvédes karzat épült: végül a városi tanács egyházi öltönyökről és kegyszerekről gondoskodott, miáltal a kápolna a naponkénti miséhez és ájtatosságokhoz minden szükségessel lett berendezve.
A kórház megnyitásával a Rókus-kápolna számára, amely mellett addig remeteség volt, az egyházi hatóság megszüntetvén a remeteséget, beneficiaturát létesített és javadalmas rectort illetőleg káplánt állított a kórházbéli és szegényházbéli hívek hitéletének vezetésére, Első beneficiatusa Magyar Optatus kapucinus atya volt, utána 1803 márciusától a kápláni tisztet pesti polgári fia, nemes Juhász Nep. János nyugdíjazott csornapremontrei kanonok töltötte be. A remeteség megszűnése után nemsokára 1806 december 7.-én a kápolna utolsó remetéje, András a szerviták templomának a kriptájában helyeztette örök nyugodalomra.
A kápolna Juhász alatt 1822 május 21.-én megérte a külön kánoni vizsgálatot. Ennek jegyzőkönyvi leltárából, ha vázlatosan is, de kiviláglik annak belső fölszerelése és külső díszítése. Főoltára Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére azok közös képével, egyik mellékoltára a kereszten függő Megváltó tiszteletére Kálvária szoborcsoportozattal, másik mellékoltára a loretói Szűz Mária tiszteletére annak öltöztethető szobrával volt díszítve. Az első mellékoltárt Salbeck Károly szepesi püspök (elhunyt 1787. V. 15.), a loretói Szűz Mária mellékoltárt báró Luzsinszky László választott hyppói püspök (elhunyt 1790. XI. 4.), konszekrálta. Közepes minőségű, hat változatú orgonával rendelkezett. Szószék hiányában lelkésze a főoltártól szónokolt híveihez. Kegyszerei között Krisztus keresztfájának, Rókus, Rozália, Sebestyén szenteknek becses ereklyéit birtokolta. Az oltárok említett képén és szobrain kívül 14 angyal faszobra és 11 darab különböző szobra mellett gazdag képállomány függött a kápolnában, illetőleg annak különböző falhelyein; számszerint 38 darab festett kép. A sekrestyét is hat kép díszítette, míg az oratóriumban a négy evangélistának - a leltár szerint is igen régi keletű képe volt látható. A barokk stílusú és legföljebb 18. századi eredetű képeken kívül, amelyek részben megszüntetett kápolnák és templomok birtokából részben magánosok adományából kerültek a kápolna tulajdonába, volt számos ezüst anathemája, fogadalmi ajándéka az egyes képekre illesztve.
Tornyában négy harang függött: a legnagyobbat a názáreti Jézus zsidók királya tiszteletére Bester János József öntötte Sopronban 1749-ben: súly szerint a másodikat szintén a názáreti Jézus zsidók királya tiszteletére Kochel János György öntötte Sopronban 1779-ben; a harmadikat Rókus, Sebestyén és Rozália szentek tiszteletére Kohl János öntötte Pesten 1763-ban a negyedik legkisebbel együtt, amelyen Landmüntzer Gáspár szerepelt templomatya minőségben. Tetszetős főhomlokzatának díszítéséből e leltárszerű fölsorolás csak hat kőszobrot említ, amelyek középütt az Immaculatát és Szent Rozália fekvő alakját, két oldalt pedig Rókus, Sebestyén, nepomuki János és Borbála szenteket ábrázolták barokk hevületű mozdulatokkal. Pedig más későbbi forrásból tudjuk, hogy a toronyemelet sarokvázas alsó párkányának a közepén a Sátánt küzdelemben letipró Mihály arkangyal valóban nagyszerű szobra, továbbá Szent Borbálával párhuzamosan az oromzat evangéliumoldali csigavolútáján alexandriai Szent Katalin szobra, viszont nepomuki Szent Jánossal párhuzamosan a leckeoldali szélső fülkében xaveri Szent Ferenc szobra is állott.
Mivel a kórház és szegényház fejlődésével a kápolna híveinek száma is megnövekedett, a kánoni vizsgálat után Rudnay Sándor hercegprímás a vizsgálat vegyes bizottságának 1822 június 5.-én fölvett jegyzőkönyve alapján a Rókus kápolna beneficiaturáját a kórházépület területének belsejére nézve önálló plébániává léptette elő; azt keresztelési, esketési, temetési joggal ruházta föl és ebbéli ténykedéseire nézve függetlenítette a józsefvárosi plébánia joghatósága alól.
A kápolna később Wohldrann János plébánosban ügybuzgó lelkészt kapott, aki rövid idejű (1831-1835) plébánosi működése alatt a kápolna barokk belsejét, illetőleg annak barokk berendezését modernizálni igyekezett. 1833-ban restaurálta belsejét és a soproni harangöntő mesterektől származó két harang ércéből Schaudt András pesti harangművessel két harangot öntetett Szűz Mária és nepomuki Szent János, István király és Jakab apostol szentek tiszteletére: ezeket Ürményi Péter püspök augusztus 11.-én konszekrálta. Ugyanez évben az egyik mellékoltár helyére özvegy Zollher Erzsébet adományából új mellékoltárt emeltetett, amelynek Pieta képét Warschag Jakab festette; az új mellékoltár szeptember elsején részesült megáldásban. 1834-ben pedig Wohldrann a saját költségén a másik mellékoltár helyére szintén új oltárt létesített, amelynek Szent Anna képét Laccatary Demeter festette; ez az oltár május 25.-én benedikáltatott.
Ugyanez évben a restaurálás után a Rókus kórház első asszisztens orvosa, Schwarczl József latin nyelvű ismertetést adott ki .(Nosocomium civium Pestiensium ad Sanctum Rochum címen) a Rókus kórházról, amelyben röviden érinti a kápolna történetét is. E műhöz Lehnhardt Sámuel rézmetszetű képet készített a kórház és a kápolna épület csoportjáról. A rézmetszet, ha bizonyos szobor hiányokkal is, elég részletesen szemlélteti a kápolna főhomlokzatát.
A két új, akkor modern mellékoltár mellett a fából készült, régi, rozzant barokk főoltárnak a két mellékoltárhoz hasonló neoklasszikus stílusban való fölépítése elengedhetetlen szükséggé válván, annak fölépítését már Wohldrannt követő plébános, Samuel Alajos szorgalmazta 1837 tavaszán Kölber Jakab, Kauser József kőfaragó és a kőmíves-céh költségén; régi oltárképét azonban megtartotta, azt Warschag Jakab festővel restauráltatta és új rámába foglaltatta; az új főoltár megáldása 1837 május 15.-én történt. A főoltár építésével egyidejűleg Samuel az egész kápolnát restauráltatta kívül-belül és nagy üvegcsillárt is szerzett a hajó számára. Minden valószínűség szerint eme restaurálás alkalmával falazták be a szentély félkör alakú keleti apszisát a főoltár építménye számára szolgáló egyenes síkú fallal és képezték ki mai nagyobb alakjára az evangéliumoldali sekrestyét úgy, hogy az eredeti cella trichoraszerű, három conchás kápolnatípusból bent csak a déli homorúfalú apszis maradt meg.
Mivel a rohamosan fejlődő Pest lakosságának a szaporodásával elodázhatatlanná vált a szűknek bizonyuló Rókus kórház épületének a bővítése negyvenéves fennállása idején, annak a Kerepesi-út mentén új szárnyépülettel való folytatólagos építését Pollack Mihály építész terve szerint annak fia. Pollack Ágoston kezdte 1837-ben. De az 1838. évi tavaszi árvíz, amelynek idején a kórházépület emeletei menedékhelyül is szolgáltak, megakasztották az új szárnyépület építését. Az árvíz elöntötte a kórházépület földszintjét és még inkább a nálánál mélyebben fekvő Rókus kápolna belsejét. Az árvíznek a kápolnában okozott nagy kártevését egykorú följegyzések híján nem ismerjük részletesen, de Strasser F. kőnyomatú képe világosan szemlélteti az árvíznek a kápolna főbejáratát úgyszólván teljesen elborító magasságát és a kápolna előtt zajló mentési zűrzavart. Az árvíznek március 15.-i magasságát jelző emléktábla a kápolna homlokzatának az evangéliumoldali sarokpilaszterére van illesztve emlékeztetőül.
A Strasser-féle kép azonban megőrizte számunkra a kápolna előtt állott Szent Miklós-szoboremlék vízzel elárasztott kerek csarnokának a külső alakját, amelyet alaposan megrongált az árvíz. Az alapítvány nélküli szoboremléket a Rókus kápolna lelkészei javítgattatták időközönként, de ez a gondozás nem bizonyult időt állónak. "Amikor aztán 1840 augusztusában Szent Rókus búcsúnapján az emlékműről levált vasrostély életveszélyesen megsebesítette Pollner Márton kisleányát, a városi alkapítány azt javasolta jelentésében a városi tanácsnak, hogy, mivel az emlékmű restaurálására alapítvány hiányában nincsen kellő fedezet és a szomszédos lakók is az emlékműnek az eltávolítását kívánják "mert ezen szobor csak feslett életű embereknek menedékül szolgál", bontassa Ie azt haladéktalanul és annak a köveit az épülő Josephinum árvaházhoz szállíttassa. A tanács elfogadta Hummel József alkapitány javaslatát augusztus 22.-én és megsemmisítette Pestnek legérdekesebb alakú szoboremléket.
A kórház Kerepesi-úti szárnyépületének megkezdett építését csak 1839-ben folytatták, majd 1840-ben tető alá hozták és 1841-be adták át rendeltetésének. A kórháznak e bővítő építésével kapcsolatban az árvíztől megrongált kápolnának úgy külsejét, mint belsejét alaposan kitataroztatta a városi tanács, sőt belsejének mennyezetére 1842-ben az akkor híres Wagner József falképfestővel megfestette e kápolna alapításának okát és építésének történetét. Mivel 1846-ban a nádor vezetése alatt működő Szépítő Bizottmány a Kerepesi-út testet többlábnyi magasan feltöltette és emiatt a kápolna talapzata több, mint kétlábnyival a föld alá került, másrészt pedig a kápolna híveinek a száma is megnövekedett, új tágasabb kápolna illetőleg templom építésére gondoltak. Azonban a plébános buzdítására ez évben a kápolna bejárata elé csak ideiglenes, körülbelül 45 lélek befogadására alkalmas csarnokot építettek, amelyből ötfokos lépcső vezetett lefelé a mélyebben fekvő kápolnába. Ilyen állapotban találta a kápolnát az 1864. Évi kánoni vizsgálat, amelynek jegyzőkönyve hangoztatja, hogy a város a pestis elmúlásáért fogadalmazott - a belvárosi plébániából induló és oda visszatérő - processziókat most is állandóan megtartja úgy Szent Rókus, mint Szent Rozália napján.
A kápolnaépület belsejében ezek után nem történt lényegbe vágó átalakítás, bár szinte évtizedenként renoválták azt kivül-belüI. 1850 folyamán a használhatatlanná vált orgona helyére Komornyik Ferdinánd orgonaműves új orgonát épített gyűjtőt összegből, amelyhez a pesti református egyház is járult 13 forint 30 krajcár adománnyaI. A kápolna elé épített csarnok azonban, miveI forgalmilag akadályt esztétikailag pedig kifogásokat okozott, nemsokára lebontás alá került és a bejárat elé csak lejárati lépcsős kicsi előcsarnok épült. E lépcsős előcsarnok fölépítése azonban a bejárat fölötti fülkében fekvő Szent Rozália kőszobrát követelte áldozatul, amelynek további sorsát nem ismerjük. Csak annyi bizonyos, hogy mindez legkésőbb 1867 előtt történt. Ez évben ugyanis a kápolna elé arra a helyre, amelyen valamikor Szent Miklós püspök szoboremléke állott, az Immaculata vasból öntött szoboremléke került. Ezt a szobrot Lengyel Miklós egri prépost-kanonok eredetileg Eger város díszítésére csináltatta Halbig János müncheni szobrásszal, aki azonban azt Pest városának ajándékozta fenntartását biztosító alapítvánnyal. A szobor leleplezése 1867. szeptember 8.-án ment végbe. Az ekkor készült Haske-Rusz-féle fametszet a háttérben lévő kápolnát már kicsi előcsarnokkal, de Rozália szobra nélkül ábrázolja, miként a néhány évvel későbbi fénykép.
A kórház épületének fejlesztése Pest városnak állandó gondját képezte. Így 1874-ben a kórházépület Gyöngytyúk utcai főhomlokzatának a közepére új főbejáratot építtetett, a kápolna melletti díszes bejáratot annak keskenysége miatt megszüntette, és ablakká alakítatta át. De a kápolna időközönkinti restaurálásai, így 1883-ban és 1893-ban erre a célra gyűjtött összegekből eszközöltették. A Kerepesi-út burkolatának emelése maga után vonta a kápolna kis előcsarnokának újabb magasítását. Ez alkalommal a bejárat fölötti két középső fülkében állott Szent Rókus és Szent Sebestyén kőszobrait eltávolították a homlokzatról és a kórház udvarán állították föl azokat, de a szoborfülkék felső felét falazatlanul hagytá. 1903-ban a boltozatnak Wagner-féle megrongálódott és hulló állapotban lévő freskóit restauráltatta a helyettes plébános Veszely Alajos. 1907-ben a homlokzaton még fennmaradt kővázáknak, továbbá Mihály arkangyal, Immaculata Katalin, Borbála, nepomuki János és xaveri Ferenc szentek kőszobrainak lebontását ajánlotta a székesfővárosi mérnöki hivatal; indokolásában barokk szobrászatunk eme kiváló emlékeit mivel rendkívül megviselt, de teljesen rekonstruálható állapotukban nem ismerte föl azok művészi értékét. A kápolna plébánosa Tihanyi Károly viszont, mivel az egyik középső szobornak a feje leesett a járdára, közbiztonsági szempontból javasolta a szobroknak mielőbbi eltávolítását. Mivel senki sem kelt védelmére e szobroknak, sem kiegészítő restaurálásukra, sem új kőből való kifaragásukra nem is gondoltak, a székesfővárosi tanács engedve a kétfelől jövő javaslatnak, a főhomlokzat teljes plasztikai díszét még azon évben darabokra törve törmelékként elfuvaroztatta; viszont új szobroknak és vázáknak a fölállítását nem javasolta, mivel véleménye szerint a kórházi kápolnának a lebontása már csak rövid idő kérdése volt.
A kápolna lebontása azonban elmaradván, főhomlokzatának ékesítése végett a székesfőváros tanácsa már 1908-ban pesti barokk szobrászatunk pótolhatatlan veszteségére elpusztult illetőleg elpusztított szobrok és vázák helyébe Levisch Róbert szombathelyi szobrásznál új főhomlokzati szobrokat rendelt. Ezt a nyolc szobrot Levisch 1908 decemberére készítette el kőből, de a főhomlokzatra csak 1909 májusában helyez-tették el a következő elrendezésben: a torony alsó illetőleg attikazáró párkányára két térdelve imádkozó angyal köze karját áldásra kitáró Jézus szíve, a középső fülkébe Szent Rókus, a volutákra Szent József és páduai Szent Antal ölükben kisded Jézust tartó, a két oldalfülkében pedig Szent Rozália és Depaul Szent Vince álló kőszobrai kerültek. A főhomlokzatnak csendes szemlélődés és vallásos áhítat hangulatába merített LevIsch-féle szobor sorozata a müncheni Mayer művészeti intézet szentimentális sablon szobrászatának a honi változata.
Az alacsony és kis térfogatú kápolna belsejében lévő boltozati falfestmények a szárító szigetelés dacára a falak alsó részének nyirkossága miatt, a benne szorongó hívek párájának a lecsapódása következtében, továbbá hiányosan eszközölhető szellőztetés folytán és nem utolsó sorban az állandóan égetett fogadalmi gyertyák füstje miatt annyira tönkrementek, hogy a boltozati vakolat hullása következtében Tihanyi plébános 1912-ben teljesen tarthatatlanoknak minősítette a boltozati falfestményeket. Megmentésükre kísérlet sem történt. Mivel pedig a képzőművészeti bizottság a kápolnának új freskókkal való díszítését ellenezte, a kápolna falainak és mennyezetének festett díszét lemosatta a székesfőváros és mennyezetére Kurbel Józseffel 1913-ban neobarokk stílusú ornamentális díszítést festetett. Eredeti régi külső szobrainak, majd belső mennyezeti falfestményeinek elvesztése után a kápolna puszta léte is kérdésessé kezdett válni az idejét múlt és sok tekintetben kifogásolt kórházi épület lebontásának ismételten fölmerülő gondolatéval, amikor hirtelen kitört a világháború. Ebben pedig nagy szükség lett a sokat ócsárolt épületű kórházra; így lebontásának a gondolata is lekerült napirendről. Azonban a világháború 1916 augusztusában magával sodorta a kápolna tornyának két kisebb és egy nagyobb harangját hadicélokra.
A háborút követő nyomorban a kórházépületre még nagyobb szükség lett, mint bármikor annak előtte. A lelki nyomor pedig a kápolna látogatottságát nemcsak fokozta, de templomhiány következtében környékének szükségtemplomává lett. Amikor az azelőtt csupán a kórházépület területére plébániai joggal fölruházott kápolna körül Károly- és Múzeum-körúti, Sándor-utcai, József- és Erzsébet-körúti, Wesselényi-utcai határral 1924 május 7.-én megalakult az önálló Szent Rókus Plébánia Egyházközség, annak első gondjai közé tartozott, hogy legalább átmenetileg plébánia-templomhoz illő díszt nyújtson a kápolna belsejének. A kápolnának már említett nyirkossága és füstössége miatt ismét tönkrement boltozati és diadalívi festett díszét újjal pótoltatta, amelyet 1925-ben Szelle Andor teljesített kazein-festéssel barokk plasztikus ornamentális díszítés között. Majd a hiányzó harangok pótlására irányult a figyelme és három harangot rendelt Szlezák László harangművesnél. A harangok megszentelését Csernoch János hercegprímás végezte 1926 május 16.-án. A kápolna belső nedvességének ellensúlyozására létesített szellőztetők dacára annak belső falfestése ismét pusztulni kezdett; ezért mostani plébánosa Krizs Árpád 1930-ban a megviselt belső falfestés helyére Leszkovszky György tanárral új ornamentális és diadalívére új figurális festménydíszt festetett; ugyanekkor pedig Kopp Ferenccel két üvegfestményes ablakot Készíttetett a hajó számára. 1931 október 4.-én a kápolna hajójában az egyházközség hősi halott fiai emlékére Krisztus bronz fejével ékesített márvány emléktáblát leplezett Ie, amelyet Papp József szobrász alkotott.
Rókus és Rozália pestis ellen védő szentek közös kápolnájának e hézagos vázlata átlagos példáját nyújtja a pesti 18. századi szentélyek keletkezésének. Mind nehéz viszonyok között és folytatásos részletekben, tehát lassan épült ki végleges formára. Abban is azonos a sorsa az összes akkori pesti templommal, hogy építésének számadásai elkallódtak, vagy ismeretlen helyen lappanganak. A számadások hiánya egyrészt a kápolna részletes története helyett csak vázlatos elbeszélést tett lehetővé, másrészt néhol határozott idő megjelölések helyett csak hozzávetőleges időszámítási következtetéseket eredményezett, végül pedig magával temette a kápolna 18. Századi építészeinek és szobrászainak a nevet is. A kápolna eredeti lóhere alakú, cella trichoraszerű szentélye gazdag képzeletű építőmester alkotása, amely a maga idejében, ha kicsi terjedelmével is, páratlanul állott nemcsak Pesten, de a töröktől visszahódított egész magyar területen. A kápolna hajójának mértéktartó, szerény barokk építészete átlagos tudású építőmesterre vall. Arányos kicsi főhomlokzatának kilenc szoborművel és két vázával való szertelen díszítése felülmúlta Pest összes templomainak főhomlokzati díszítését azonban nemcsak a szobrok számával, hanem - sajna - azoknak csak fényképekről megállapítható elsőrendű művészi minőségével is. A kórház udvarába jutott Rókus és Sebestyén szentek kőszobra alaposan megviselt-megrongált állapotában is művészi erejű vérbeli barokk szobrászt sejtet.
A barokk stílusú kápolnának a főhomlokzata két-két ión rendszerű pilaszterrel tagolt; zárópárkánya fölött volutás attika közvetíti az átmenetet a négyzet alaprajzú, egyemeletes, pilaszterekkel szegélyezett, órával fölszerelt és bádog kupola sisakkal fedett középtoronyhoz. Különben a fülkékbe és a párkányokra állított már ismertetett Levisch-féle szobrok kölcsönöznek szerény külsejének ünnepi vonást. A kápolna északi falát csak lizenák tagolják négy ablaktengelynyi terjedelmében. Keskenyebb és a hajónál jóval alacsonyabb keletelt szentélyének evangéliumi oldalához sekrestye csatlakozik. A szentély külsejének megmaradt keleti nagyobb és déli kisebb apszisa a kápolna eredeti, hármas lóhere alakjának bizonyságaként még ma is hirdeti annak hazai viszonylatban is ritka alaprajzú művészi megoldását.
Belseje téglány alaprajzú, három ablaktengelynyi hosszt hajóból, haránt téglány alaprajzú egy ablaktengelyes szentélyből áll. A szentélyt és a hajót diadalíves, dongaboltozatos szakasz köti össze, amely eredetileg a kápolna bejárati előcsarnoka volt. A hajót boltsüveges, kosáríves dongaboltozat fedi, amelyet párkányos pilaszterfejeken mintegy konzolokon nyugvó hevederek osztanak három mezőre. A hajó bejárati szakaszában a toronytartó két pilléren nyugszik az orgonakarzat; ehhez a följárat a kórház felöli összekötő szárnyépület oratóriumából vezet. A karzat kisméretű, neorenaissance stílusú szekrényes orgonája 1902-ből származik Rieger Ottó orgonagyárából (Opus 926). A belsőleg sekrestyévé átalakított északi oldali kisebb apszistól és a középső nagyobb apszistól befalazás áltaI megfosztott, csak déli oldali kisebb apszissal rendelkező szentély keresztboltozatának a dongamezői illetőleg süvegei nem metszik egymást, hanem álbordákkal vannak keretezve, melyek középütt zárókő helyett nyolcszögű álborda keretben futnak össze, míg a párhuzamos álbordák között a süvegek metszési vonalán homorú élű álszalagok töltik ki a boltozatokat. E sajátságos boltozat alatt a sekrestyébe is nyílik ablak a szentélyből, miként a leckeoldali apszison a szabadba.
A szentély műmárványozott főoltárát sarokpilléres menza, kör alakú kupolás tabernaculum és ión pilaszteres timpanonnal díszített keretfölépítmény alkotja. Az 1837-ben épített főoltár tabernaculumának ajtajára illesztett töviskoszorús Krisztus bronzreliefje Oszwald I. műve 1931-ból. Az empire stílusú főoltár olajfestésű képe barlangüregben fekvő Szent Rozáliát és fölötte álló Szent Rókust ábrázolja. Ez a kép a kápolna alapításának idejéből valónak látszik; kontár restaurálatokban és többszörös átfestésben részesülvén, bizonyos hibákkal jutott csak időnkre. Ezért csak szakszerű restaurálás tárhatná fel eredeti tulajdonságait. Hiszen avatatlan átfestés következtében Szent Rókus legendás hűségű kutyájának csak a két alsó lába látszik. A főoltár mellé gyámköveken falra- alkalmazott Szent József és Szent Vince színes gipsz szobra a müncheni Mayer művészeti intézetből vaIó.
A hajó két mellékoltárának az építménye szintén empire Stílusú; felépítményük keretébe Warschag és LaccatarI olajfestményeinek helyére tájékozatlanul az Immaculátának és Jézus szívének a müncheni Mayer-intézetből származó színes sablon szobrai vannak állítva, míg Warschagnak Krisztus tetemét sirató Mária képe, amely a krisztinavárosi plébániatemplom Schwartz festette Piétájával együtt közös azonos előkép nyomán készült és Laccatarinak, a különc festőnek legérdekesebb ismert műve. amelyen a leány Szűz Mária szülei társaságában, égből alászálló liliomos Gábor arkangyallal van ábrázolva, a kápolnához vezető folyosóra került. Legfőbb időszerű követelmény, hogy e volt mellékoltárképek restaurálva visszakerüljenek a mellékoltárokra. Az empire oltárokat összhangzóan egészíti ki a velük egykorú és hozzájuk hasonlóan egyszerű faszószék. A barokk architektúrában empire berendezés között erőben szembetűnő a diadalív oromfalának a secco falfestménye, amely, Leszkovszky festőművész kompozíciójában Szent Rókust ábrázolja betegeket gyógyító munkája közben az apotheozisul festett falkép hátterét a pesti Rókus-kórház és kápolna képezi. A hajó két ablaka István király és Imre herceg üvegfestményével ékes. A hajó leckeoldali falába ágyazott Mária-kegykép, amely a brünni és a pócsi Mária kegyképeknek tartalmi hatása alatt komponált rokokó bájú alkotás, 1740- 1750 közötti időből származik és eredetileg az egyik mellékoltár képe volt számos meghallgatás következtében régente ezüst anathemákkal, fogadalmi ajándékokkal borítva. A kápolna összezsugorodott régi képállományából figyelemre, méltó alkotás a kápolnához, vezető folyosó falára függesztett Szent Klára nagyméretű és Mark evangélista festménye; mindkettő ismeretlen eredetű, 18. századi alkotás. Külön várostörténeti fontosságú fogadalmi képe az oratóriumban függ: a Szentháromság védelme alatt 1838. évi pesti, józsefvárosi árvízi mentést ábrázol; Warschag Jakab festő műve Ötvösművei közül érdemes munka 1760-bó1 származó. Rókus-Rozália-Sebestyén szentek tiszteletére rézből trébelt barokk-rokokó kehely, továbbá 1771-ben ezüstből trébelt, talpán Rókus-Rozália-Sebestyén szentek reliefjeivel díszített barokk-rokokó kehely; mindkettő pesti ötvös jelzetlen munkája. Finom művű 1866-ból származó ezüst pacificaleja Goszmann György ötvös alkotása. Neogótikus stílusú, Péter-Pál-Mária szobrocskáival díszített ezüst monstranciája Szemian Ágost ötvös műve.
A szerény Rókus-kápolna nem igényes műemlék. És, ha nem volna egyházi építmény, a 19. századvégi városrendezés már eltüntette volna helyéről. A hirtelen fejlődésű, de zavaros arculatú Rákóczi-út háztengerében szinte szemérmesen meghúzódva, mint itt felejtett múlt élt sokáig, míg egyszerre népes egyházközség vallásos életének központjába jutott. Valaha a Hatvani-út illetőleg a Kerepesi-út mentén a szántóföldek között városi téglavető és csemetekert közelében az új életre ébredt Pest város erős életakaratának kőből épített mementójaként emelkedett a láthatár fölé még pedig abból a rendkívül küzdelmes, város alapjait vető korszakból, amikor Pest várfalán belül a keresztény Isten tisztelete a dunaparti plébánia romtemplomán kívül csak az ittmaradt török mecsetekből módosított szentélyekben folyt. Várostörténetet lehelő múltja biztosít további fennállásának jövőt. Ez a jövő egyelőre kórházépülethez köti létét. Mire a csákány lebontja mellőle a kórházépületet, a kápolna főnix madárként emelkedhetik föl testének földbe süllyesztett talapzatával együtt új életre, ha az utódok még tisztelik a városalapító ősöknek a város jövőjéért Istenbe vetett hitet.
De különben is e kápolnának a fenntartása mellett szól annak alaprajzilag ritka típusú szentélye. Ez a szentély volt eredetileg maga a fogadalmazott kápolna később hozzáépített hajó és sekrestye nélküli állapotában. A centrális elrendezésű szentély középtere haránt téglány alaprajzú helyiség. Ebbe középtérbe nyílt nyugatról a bejárati előcsarnok, délről és északról egy-egy köríves alaprajzú apszisfülke, keletről pedig a két oIdal apszisnál nagyobb sugarú félköríves, méIyebb apszis oltár számára. A szentély mai belső alakja későbbi átalakítások eredménye, amely nem heIyrehozhatatlan, sőt a szentélynek eredeti régi alakjára való rekonstruálása kézenfekvő feladat. A barokk szimbolizmusában gyökerező hármas apszisú Szent Rókus kápolnának nem kisebb a művészettörténeti jelentősége műemlékekben éppen nem gazdaég székesfővárosunk pesti oldalán, mint az óbudai Raktár-utcában nem régen föltárt ókeresztény cella trichora romjának az archaeologiai értéke a budai oldalon.